Úristen, öregszem!

Úristen, öregszem!
Ez a felismerés már többször utolért, de sosem vettem tudomást róla úgy igazán, egészen addig, amíg maga a saját édesanyám nem közölte velem.
Éppen bent ültem nála, amikor az osztályával a Lúdas Matyi című mesét nézte és én jobban nevettem a vicceken, mint a velem szemben ülő nebulók. Szóra nyitottam a számat, hogy ezen kiakadjak, amikor az egyik kisfiú vidáman jegyezte meg, hogy a mese grafikája merőben hasonlít a Vuk néven ismert rajzfilmre. Anya vidáman, kedves mosollyal az arcán válaszolt a tanítványának, hogy ez azért van, mert ugyanaz rajzolta a két mesét, sőt a Szaffi is ugyanabból a kézből származik. A kicsik elkerekedett szemmel néztek felénk és értetlenül kérdezték meg, hogy mi az a Szaffi.
Ekkor ért az első mellkasomba nyilaló fájdalom és döbbenten néztem édesanyámra, miközben az a kérdés hagyta el a számat, hogy ugyan hogy lehet, hogy ők nem ismerik a Szaffit. Anya ekkor nagyokat pislogva rám nézett, majd a következőt mondta:
-Ne viccelj, a Szaffi nagyon régi.
Amikor azzal érveltem, hogy én is ismerem ezt a mesét, pedig elvileg nem az én korosztályom, jött a következő hideg zuhany:
-Lehet, de ők a Meridát sem ismerik.
Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az állam a padlón koppant és rajtam volt a sor, hogy meglepetten pislogjak.
-Nem ismerik a Meridát? Dehát az még új-értetlenkedtem és hitetlenül kapkodtam a tekintetem az osztály és az osztályfőnök között.
-Nyolc éves-kontrázott azonnal anya, majd, mint aki nem érti a felháborodásom, a gyerekek felé intett.-Hiszen ők nyolc évesek, akkor születtek.
A mellkasomba újabb fájdalom nyilalt, miközben a fejemet a tenyerembe temetve ráztam azt.
-Dehát még emlékszem, amikor elmentünk a moziba, hogy megnézzük nem is olyan régen-próbáltam szépíteni, de csak egy halk kacajt váltottam ki beszélgetőtársamból:
-Az nyolc éve volt-tette hozzá, majd folytatta a mesének a nézését, amin egyébként ő is olyan jókat nevetett, mint jómagam.
-Az nem lehet-erősködtem tovább, majd a mesefilm egy újabb poénján kezdtem nevetni, ami megint csak nekünk tetszett.-Hogy van az, hogy én jobban élvezem a Lúdas Matyit, mint ők?-Pillantottam ismét anyukámra segélykérőn, mire ő kedvesen a vállamra tette a kezét és, mintha a világ legtermészetesebb dolgát közölné, azt felelte:
-Úgy, hogy ők még nem értik ezeket. Nagyon öreg vagy.
És meg is volt a harmadik fájdalom.
Azóta is emésztem a szavakat...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tökéletlenül tökéletes

Igen, lehet, hogy nem tökéletes a mosolyom És nem százszázalékos a látásom. Lehet, hogy magam sem vagyok tökéletes  És biztos, hogy van sok kivetnivaló bennem. De jobb, ha tudod, hogy ha én nevetek, Akkor őszintén teszem meg. Ha sírok, akkor mindent kiadok, ami bennem van És büszkén vállalom minden érzésem. Megteszek bármit azért, akit szeretek És megölellek, ha arra van szükséged. Igen, vannak rossz napjaim, megesik. Van, hogy bekönnyezem egy pelenkareklámon És a nevetésem zokogásba fordul, Ahogy az is, hogy csendben ülök a sarokban egy napig, Miközben én sem tudom, hogy mi az, ami bent szorít. Néha nem ismerem saját magam, csak azt tudom, hogy baj van És lehet, hogy olykor még le is betegszem, De ezektől még sok érték rejlik bennem. Szeretem az élet kis örömeit, Szeretem, ha megölelnek  És ha együtt lehetek azokkal, kik fontosak nekem. Értékelem az apró, szép dolgait egyetlen napnak, Mindig ott vagyok, ha szükség van rám, csak ezt formáld szavakba. Szeretek szeretni és ezt kimutatni,
További információk

Levegő

Csetlek-botlok, megcsúszom, Pedig eddig stabilan álltam mindig. A levegőt beszívom, De közben a mellkasom szorít. Víz alá bukom, Viszont nem tudok feljönni. Mázsás súlyok a lábamon, Ezek húznak lefelé, míg sötét nincs. Úgy érzem, nagyon kell visítanom, De a mélyben, hiába teszem, nem hallani. S ha el is jut hozzád a hangom, A saját súlyod neked sem segít. Küzdésből áll minden napom, És közben nincs idő levegőhöz jutni. Amíg tudok, kitartok, De közben érzem könnyes szemeim. A tükörképem megkopott, Nem tudom, meddig bírok kitartani. Egyre nehezebbek a súlyok, Hisz pihenni idő nincs. A felszínen a fény felé kapkodom, De a levegő elkezd fogyni. Hogy ennek mi értelme, nem tudom, Egyszerűbb lenne elengedni. A súlyokat ideje lerúgnom, Az érzéseim kimondani. A könnyem csorog, végre hagyom, s tudom, Megérdemlem, hogy fel tudjak lélegezni.
További információk

Bárcsak tudnám

Bárcsak tudnám, Milyen, ha szeretlek, S te viszonzod minden érzésem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha ölellek, S körülöttem mindenhol illatod érzem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha szemedbe nézek, S rajtad kívül megszűnik minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha hangodra figyelhetek, S csak lehunyva szemem élvezem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha megfogom kezed, S belebizsereg mindenem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha kimondod nevem, S ettől szebb lesz minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha veled alszom el, S fejem mellkasodra helyezem. Egyszerűen csak, bár tudnám, Milyen, ha rám gondolsz véletlen, S te mit érzel ettől ott bent.
További információk