Darabjaim

Már gyerekkorunkban előjön az a kifejezés, hogy kötelező. Ha otthon nem is, de az iskolában biztosan, amikor megkapjuk az első elolvasni való könyvet, hogy olvasónaplót írjunk belőle, vagy később dolgozatot az adott olvasmányból. De vicces, hogy mennyit számít az, hogy előtte van az a kis szócska, s, hogy egyetlen szónak mekkora súlya van valójában. Régen, amikor kiadták az első ilyen kötelező olvasmányt, a legtöbb osztálytársam kiakadt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én az összeset szívesen fogadtam, de erre az édesanyám mindig azt mondta, hogy csak azért nem akarjuk elolvasni, mert muszáj. Én akkor ezt túlzásnak gondoltam. Hiszen az csak egy szócska, ugyan mért bírna olyan varázserővel, hogy az emberek teljesen az ellentettjét akarják csinálni? De aztán ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg így működik és minannyiunkra hat, még a legerősebb és leghatározottabb emberekre is. Az olvasmányok tökéletesen bemutatják ezt. Magamon is tapasztalom, hogy most, hogy nem musz...

Itt van Amerika Kiskoromban imádtam az amerikai filmeket. Azokat, amikben voltak ma már feleslegesnek tűnő dalok és táncok és én persze kívülről tudtam, sőt tudom őket mai napig mindet. A szüleim pedig türelmesen nézték meg velem újra és újra. Valahogy sosem tudtam megunni őket, de minden alkalommal volt valami, amit nem értettem. Azok a tipikus menzás jelenetek, amikor az emberek külön asztalokhoz ültek és nem ehettek akárkivel. Annyira butaságnak és logikátlannak tűnt. A szőke lány mért ne ehetne a barna könyvmollyal? Vagy a kosárcsapat kapitánya mért nem beszélgethetett ebéd közben a zeneszakosokkal? Azt hittem, hogy ez csak film. És csak a történet kedveért csinálják. Hiszen a végén mind boldogan énekeltek együtt és akkor már nem számított, hogy ki milyen szakra jár, vagy mi érdekli. Aztán a gimibe kerülve arcon csapott a valóság: tényleg így működnek a dolgok és nemcsak Amerikában. A különbség köztünk és köztük az az, hogy nálunk nincsenek felesleges dalbetétek, sem közös tán...

Várlak  Várlak, hol a föld és az ég összér. Ahol nem létezik idő és tér. Ahol az egyetlen lét az örök gyermek év. Ahol a kezed fogom, ha elesnél. Ahol az örök robaj a csend, mely betakar, ha veszély közeleg. Ahol ha lenéznél gyönyörű arcod visszanéz. Ahol a könnyek nem elveszettek, hanem otthonra lelnek. Ahol a napfény sok kis tündér. Ahol a föld bársony, mégis kemény. S ahol az ég, mely talpadhoz ér, fodrozódva jelzi gyermekei létét. Ott várlak, mikor az első gyertya fénye felgyúl legnagyobb csillagként bearanyozva világunk lelkét.