Ha valami kötelező...

Már gyerekkorunkban előjön az a kifejezés, hogy kötelező. Ha otthon nem is, de az iskolában biztosan, amikor megkapjuk az első elolvasni való könyvet, hogy olvasónaplót írjunk belőle, vagy később dolgozatot az adott olvasmányból. De vicces, hogy mennyit számít az, hogy előtte van az a kis szócska, s, hogy egyetlen szónak mekkora súlya van valójában. Régen, amikor kiadták az első ilyen kötelező olvasmányt, a legtöbb osztálytársam kiakadt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én az összeset szívesen fogadtam, de erre az édesanyám mindig azt mondta, hogy csak azért nem akarjuk elolvasni, mert muszáj. Én akkor ezt túlzásnak gondoltam. Hiszen az csak egy szócska, ugyan mért bírna olyan varázserővel, hogy az emberek teljesen az ellentettjét akarják csinálni?

De aztán ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg így működik és minannyiunkra hat, még a legerősebb és leghatározottabb emberekre is. Az olvasmányok tökéletesen bemutatják ezt. Magamon is tapasztalom, hogy most, hogy nem muszáj, megjött a kedvem olyan könyvhöz, amit anno nem olvastam el, mert azt mondták, hogy el kell. De ez egyetlen példa a sok közül és egy kis apróság. Vannak sokkal komolyabbak is, mondjuk a mostani helyzet. Jelenleg, amikor kötelező lenne otthon maradni, mindenki menne. Tök mindegy, hogy hova, csak ne kelljen otthon ülni. A diákok inkább járnának iskolába, minthogy otthon legyenek. A felnőttek dolgozni mennének, pedig máskor mindannyian a napokat számoljuk a következő szünetig és bármit megadnánk, hogy a kanapén ülve nézhessünk ki a fejünkből és ne kelljen semmit sem csinálni. Vagy diákként, hogy otthonról kelljen tanulni és ne kelljen hajnalban bejárni az iskolába. Azonban most kimondták, hogy KÖTELEZŐ otthon maradni és nézni ki a fejünkből, majd elektronikusan tanulni, dolgozni, edzeni és tanítani, s mit ad a sors keserű fintora? Nem akarjuk ezt tenni.

Teljesen az ellenkezőjére vágyunk. Kimennénk, dolgoznánk, iskolába járnánk, elmennénk vásárolni, egész nap szenvednénk edzésen az izomlázzal küzdve, csak ne kelljen azt tennünk, amire eddig epekedve vártunk. Még én is, aki utál vásárolni és általában amikor tud bezárkózik és elvan a saját gondolataival, jelenleg bármit megadnék azért, ha kimehetnék, vagy anyáék elrángatnának vásárolni. 

Vicces, hogy ez az egyetlen kijelentés, miszerint muszáj valamit csinálni, mennyire megváltoztatja az emberek felfogását. Ha kötelező iskolába járni, vagy dolgozni, nem akarunk. Ha rendet kell tenni a szobában, akkor minden sokkal fontosabb és érdekesebb, mint az. Amennyiben muszáj elolvasni valamit, akkor bármit megteszünk, hogy ne legyen időnk rá. Amikor pihenni kell, arra várunk, hogy vége legyen a szünetnek. Vajon ez tényleg a kötelező kifejezés varázsa, vagy az emberi telhetetlenségnek és folyamatos többetakarásnak köszönhető? És, ha ez a szó ilyen erővel bír, akkor a többinek is ilyen súlya van?