Darabjaim

Miért kéne eltűrnöm? Ez a kérdés úgy kábé tizenöt éves korom óta foglalkoztat, amikor is először kaptam egy idegen embertől - márha lehet annak nevezni egy ilyet - úgynevezett farok-fotót. Ekkortájt kezdődött az is, hogy utánam fütyülnek az utcán; a kocsik rám dudálnak; akik elhaladnak mellettem erősen megbámulnak; mások utánam kiáltanak és nálam jóval idősebb férfiak is megtalálnak. Eleinte azt hittem, hogy ezt el kell viselnem és ettől rengetegszer volt gyomorgörcsöm, amikor sétáltam, vagy egy idegen csakúgy rám írt. Kislány voltam és nem tudtam, hogy ezt másképp is lehet. Pontosan a mai fejemmel már nem is tudom, hogy mi volt bennem, de ellenkezni eszembe sem jutott, mert sokszor azt sem hittem el, hogy ez megtörténhet. Ráadásul, ha visszaszóltam, beszóltam, töröltem a beszélgetést, vagy esetleg beintettem az utcán azoknak, akik miatt megalázva éreztem magam, akkor a kéjnő rondábbnál rondább változatait vágták a fejemhez és ez igazán megviselt engem. Rosszul érintett, hogy én voltam

2021.  A nagy mozgalmak éve és a tinédzserek felvilágosodása pontos kortól függetlenül. A mindenki egyenlő és fogadd el magad, mert tökéletes vagy kikiáltások folyamatos szereplése. Ezekkel persze nincs is baj. Sőt, egyet is értek vele, hiszen nem vagyunk egyformák. Lássuk be, hogy az unalmas is lenne. Viszont annak ellenére, hogy minden egyes közösségi média felületen azt hangoztatjuk, hogy fogadjuk el önmagunkat akkor is, ha vékony vagy, ha teltebb, ha szeretsz sminkelni, ha nem; azt látom, hogy valójában szembe köpjük önmagunkat és átfordulunk egy teljesen más felfogásba. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen korszakban több testképzavaros és önutáló fiatallal találom szembe magam, mint régen. Nem fogok hazudni, én sem szerettem magam még fiatalabbként és néha ma is elbizonytalanodom magammal kapcsolatban, viszont egy olyan másfél éve eljutottam arra a pontra, hogy az esetek nagy részében, amikor tükörbe nézek azt tudom mondani, hogy igenis szép és csinos vagyok és nem érdekel, ha m

Beacon Hills utcáin a terror és a rettegés minden nyoma látszódott. Az emberek három csoportra oszlottak. Voltak, akik elbújtak a félelemtől, voltak, akik fegyvert ragadtak és voltak, akiket levadásztak. A ködös úton az Állat Klinika felé tartó lány épp az utolsó csoportba tartozott. Egy percig sem bírt nyugton maradni, mióta az állatok egymást gyilkolták, s a legártatlanabbnak hitt polgár is fegyvert fogott fajtája ellen. Az idegeskedő béta félelemtől és dühtől tövig nyomta a gázt és közben újra élte a rettegést, amit akkor érzett, mikor a Hajszából kiszabadult lény megjelent a közelükben. Malia bár kívül erősnek próbálta mutatni magát, belül rettegett a tudattól, hogy ez az egész az életébe kerülhet, hisz még nem járt sehol, kamaszkorát egy farkas testében töltötte, bújdokolva, bűntudattól és önutálattól remegve. Bármennyire félt a haláltól, vagy inkább, hogy tapasztalatlanul hal meg, bármikor feláldozta volna magát falkájáért és alfájáért. Ahogy görccsel a gyomrában leparkolt a re