Filter
2021.
A nagy mozgalmak éve és a tinédzserek felvilágosodása pontos kortól függetlenül. A mindenki egyenlő és fogadd el magad, mert tökéletes vagy kikiáltások folyamatos szereplése.
Ezekkel persze nincs is baj. Sőt, egyet is értek vele, hiszen nem vagyunk egyformák. Lássuk be, hogy az unalmas is lenne. Viszont annak ellenére, hogy minden egyes közösségi média felületen azt hangoztatjuk, hogy fogadjuk el önmagunkat akkor is, ha vékony vagy, ha teltebb, ha szeretsz sminkelni, ha nem; azt látom, hogy valójában szembe köpjük önmagunkat és átfordulunk egy teljesen más felfogásba. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen korszakban több testképzavaros és önutáló fiatallal találom szembe magam, mint régen.
Nem fogok hazudni, én sem szerettem magam még fiatalabbként és néha ma is elbizonytalanodom magammal kapcsolatban, viszont egy olyan másfél éve eljutottam arra a pontra, hogy az esetek nagy részében, amikor tükörbe nézek azt tudom mondani, hogy igenis szép és csinos vagyok és nem érdekel, ha más nem így látja. Azt mondom, hogy jól érzem magam a bőrömben. Azonban vannak barátaim és egy húgom, aki miatt az ő véleményét és barátai gondolatait is hallhatom magukról. És azt kell, hogy mondjam, hogy elkeserítő mindaz, amit magukról mondanak. Szinte egyikük sincs megelégedve magával. Sosem elég vékonyak, vagy szépek. A hajuk nem áll tökéletesen; a szempillájuk nem elég sűrű, vagy nem úgy áll, ahogy kellene; a mellük kicsi; a hasuk nem elég lapos és még sorolhatnám mindazt, amiket hallok tőlük.
Persze ez az ő véleményük.
És minden alkalommal, amikor rákérdezek, hogy ezek mégis honnan jönnek nekik, az arcomba nyomnak egy képet. Egy fotót valamilyen fitness modellről, vagy színésznőről, esetleg egy közszereplőről, aki az egészséges életmódról tölt fel videókat és csakis olyan képet posztol, amin minden izma látszik, a sminke tökéletes és a hajában sem áll el egyetlen tincs sem.
Ők a fiatalok példaképei. Olyanok, akik csakis beállított, háromszor átszerkesztett képeket mutatnak megukról egy rakat smink alá bújtatott arccal; vagy csak szimplán filtert tesz magára, ami "tökéletesre" formálja az arcát, megnagyítja a szemeit, formára varázsolja az ajkait és elrejti a bőrhibáit.
A legdühítőbb pedig az egészben, hogyha valaki bevállalja, hogy milyen valójában; hogy ebéd után nagyobb a hasa - mert ugyebár emberek vagyunk és a húsz kilós embernek is lesz pocakja, ha ebédre három fogást fogyaszt el - akkor ebben a "roppant toleráns és elfogadó világban" betámadják az embert, hogy mégis hogyan néz ki és ezt hogy gondolta. Pedig csak a valóságot mutatta meg. És igen, ezt a példát is tapasztalatból hoztam.
Arról nem is beszélve, hogy lassan már az sem jó, ha az ember túl vékony, mert akkor pálcika. Ha kisportolt, akkor pedig már azért nem jó, mert nincs aputeste, de a teltebb emberek meg miért nem vékonyabbak?!
Őszintén összezavar olykor, hogy pontosan mit is akarunk elérni.
Most akkor milyen is az ideális alkat? Ki számít szépnek? Vagy elfogadjuk egymást és mindenki úgy jó, ahogy van? Esetleg csakis behúzott hassal és filterrel az arcomon tegyek ki fotót, vagy egy teljesen új arccal a sok sminktől?
Én abszolút az önelfogadás pártján állok és a természetesség mellett vagyok. Szerintem nem kell smink ahhoz, hogy valaki szép legyen. Természetesen nincs baj vele és olykor én is teszek fel, de igyekszem hanyagolni, mert úgy vagyok vele, hogy valaki a saját arcom miatt tartson szépnek, ne egy hamis kép, vagy filter miatt. A baj csak az, hogy mindezekkel teljesen megvezetjük a fiatalokat, akik pedig modellekhez hasonlítják magukat és önutálatba kezdenek, ha nem úgy néznek ki, ahogy szerintük kellene.
Az igazság az, hogy egy álszent világot teremtünk magunknak az interneten. Egy olyan helyet, amiben valójában mindenkin filter kell, hogy legyen, mert másképp nem felelünk meg senkinek.
És hogy ezzel mit tanítunk a fiataloknak?
Szerintem ezen el kellene gondolkoznunk az évben, amikor "mindenki úgy tökéletes, ahogy van"...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése