Darabjaim

"Diáknak lenni nehéz!" Ez a mondat a keresztanyám száját hagyta el, amikor kitárgyaltuk az adott hét eseményeit. Fejben már rá is vágtam egy "üdv a világomban" kijelentést, de kíváncsi lettem, hogy mégis mi történt, ami miatt azt magyarázza nekem, hogy mennyire nehéz tanulónak lenni. Amikor megkérdeztem, hogy mi az oka annak, hogy úgy gondolja, hogy nem egyszerű bent ülni az iskolapadban, elmesélte, hogy segít az unokaöcsémnek a tanulásban és házi feladatokban, de olyan mennyiségeket kap akkor is, amikor dolgozatot ír, hogy azt embertelennek találja. Azt is megtudtam, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy nem tudom követni, hogy mit, kinek, mikorra és hogyan kell feltölteni. Mivel nekem van lehetőségem a másik oldalt is látni, így próbálok nem teljesen negatívan állni a tanári oldalhoz, de szeretném megjegyezni, hogy ugyanolyan nehéz nekünk megtanulni ezt a rendszert kezelni, mint nekik. Lehet, hogy ez meglepő, mert mi már elvileg ez a generáció vagyunk, de nem én vag

Oly' sokáig dobogott érted a szívem, De mind hiába, ha tied nem értem tette ezt. Mégis megköszönöm azt az időt, amit tőled kaptam, S az érzést, amit addig még sosem tapasztaltam. Most mégis búcsút intek, hogy már ne fájjon. A nap már nem miattad ragyog fényesen számomra, S innentől nem neked öltözöm majd fel. Ha éneklek, azt nem neked szánom, S a romantikus filmek sem rólad szólnak majd a fejemben. Többet nem zavar, ha mással látlak És nem fáj, ha rád gondolok néhány pillanatban. Ha veled álmodom és felkelek, nincs utánad hiányom, S mikor hozzám beszélsz, a mellkasom nem szorongatja nyomás a hangodtól sem. Már a gyomromban sincsenek pillangók, ha karjaid körém zárod. Illatod még magamba szívom, s eltartalékolom, Miközben barátságod bizalmának menedékében állok. Annyi könny, mely érted hullott és te sosem tudod meg. Megannyi idézet, miket tudat alatt neked küldtem. Bizsergő bőr és megállíthatatlan mosolygás, egyetlen érintésedtől, Mindez csak a múlt emléke már