Tovább léptem

Oly' sokáig dobogott érted a szívem,
De mind hiába, ha tied nem értem tette ezt.
Mégis megköszönöm azt az időt, amit tőled kaptam,
S az érzést, amit addig még sosem tapasztaltam.

Most mégis búcsút intek, hogy már ne fájjon.
A nap már nem miattad ragyog fényesen számomra,
S innentől nem neked öltözöm majd fel.
Ha éneklek, azt nem neked szánom,
S a romantikus filmek sem rólad szólnak majd a fejemben.

Többet nem zavar, ha mással látlak
És nem fáj, ha rád gondolok néhány pillanatban.
Ha veled álmodom és felkelek, nincs utánad hiányom,
S mikor hozzám beszélsz, a mellkasom nem szorongatja nyomás a hangodtól sem.

Már a gyomromban sincsenek pillangók, ha karjaid körém zárod.
Illatod még magamba szívom, s eltartalékolom,
Miközben barátságod bizalmának menedékében állok.

Annyi könny, mely érted hullott és te sosem tudod meg.
Megannyi idézet, miket tudat alatt neked küldtem.
Bizsergő bőr és megállíthatatlan mosolygás, egyetlen érintésedtől,
Mindez csak a múlt emléke már.

Talán az idő, vagy a hely nem volt a miénk,
Talán egyszer még megbeszéljük ezt,
Vagy feledésbe hull, mint az őszi falevél,
De ne feledd, barátságod még mindig a legszebb kincsem nekem,
Ölelésed pedig olyan, mint a nyári szellő, ha megérinti bőrömet.

Mégis már másé a szívem, mely egykor érted dobogott,
Mégha tiéd nem is tette ugyanezt értem.
Enyém most másé, és most magamba szívva az illatod,
Azt mondhatom, hogy kincsem, végre valahára tovább léptem a múltunkon.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tökéletlenül tökéletes

Igen, lehet, hogy nem tökéletes a mosolyom És nem százszázalékos a látásom. Lehet, hogy magam sem vagyok tökéletes  És biztos, hogy van sok kivetnivaló bennem. De jobb, ha tudod, hogy ha én nevetek, Akkor őszintén teszem meg. Ha sírok, akkor mindent kiadok, ami bennem van És büszkén vállalom minden érzésem. Megteszek bármit azért, akit szeretek És megölellek, ha arra van szükséged. Igen, vannak rossz napjaim, megesik. Van, hogy bekönnyezem egy pelenkareklámon És a nevetésem zokogásba fordul, Ahogy az is, hogy csendben ülök a sarokban egy napig, Miközben én sem tudom, hogy mi az, ami bent szorít. Néha nem ismerem saját magam, csak azt tudom, hogy baj van És lehet, hogy olykor még le is betegszem, De ezektől még sok érték rejlik bennem. Szeretem az élet kis örömeit, Szeretem, ha megölelnek  És ha együtt lehetek azokkal, kik fontosak nekem. Értékelem az apró, szép dolgait egyetlen napnak, Mindig ott vagyok, ha szükség van rám, csak ezt formáld szavakba. Szeretek szeretni és ezt kimutatni,
További információk

Levegő

Csetlek-botlok, megcsúszom, Pedig eddig stabilan álltam mindig. A levegőt beszívom, De közben a mellkasom szorít. Víz alá bukom, Viszont nem tudok feljönni. Mázsás súlyok a lábamon, Ezek húznak lefelé, míg sötét nincs. Úgy érzem, nagyon kell visítanom, De a mélyben, hiába teszem, nem hallani. S ha el is jut hozzád a hangom, A saját súlyod neked sem segít. Küzdésből áll minden napom, És közben nincs idő levegőhöz jutni. Amíg tudok, kitartok, De közben érzem könnyes szemeim. A tükörképem megkopott, Nem tudom, meddig bírok kitartani. Egyre nehezebbek a súlyok, Hisz pihenni idő nincs. A felszínen a fény felé kapkodom, De a levegő elkezd fogyni. Hogy ennek mi értelme, nem tudom, Egyszerűbb lenne elengedni. A súlyokat ideje lerúgnom, Az érzéseim kimondani. A könnyem csorog, végre hagyom, s tudom, Megérdemlem, hogy fel tudjak lélegezni.
További információk

Bárcsak tudnám

Bárcsak tudnám, Milyen, ha szeretlek, S te viszonzod minden érzésem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha ölellek, S körülöttem mindenhol illatod érzem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha szemedbe nézek, S rajtad kívül megszűnik minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha hangodra figyelhetek, S csak lehunyva szemem élvezem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha megfogom kezed, S belebizsereg mindenem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha kimondod nevem, S ettől szebb lesz minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha veled alszom el, S fejem mellkasodra helyezem. Egyszerűen csak, bár tudnám, Milyen, ha rám gondolsz véletlen, S te mit érzel ettől ott bent.
További információk