Veszteség

Beacon Hills utcáin a terror és a rettegés minden nyoma látszódott. Az emberek három csoportra oszlottak. Voltak, akik elbújtak a félelemtől, voltak, akik fegyvert ragadtak és voltak, akiket levadásztak. A ködös úton az Állat Klinika felé tartó lány épp az utolsó csoportba tartozott. Egy percig sem bírt nyugton maradni, mióta az állatok egymást gyilkolták, s a legártatlanabbnak hitt polgár is fegyvert fogott fajtája ellen.
Az idegeskedő béta félelemtől és dühtől tövig nyomta a gázt és közben újra élte a rettegést, amit akkor érzett, mikor a Hajszából kiszabadult lény megjelent a közelükben. Malia bár kívül erősnek próbálta mutatni magát, belül rettegett a tudattól, hogy ez az egész az életébe kerülhet, hisz még nem járt sehol, kamaszkorát egy farkas testében töltötte, bújdokolva, bűntudattól és önutálattól remegve. Bármennyire félt a haláltól, vagy inkább, hogy tapasztalatlanul hal meg, bármikor feláldozta volna magát falkájáért és alfájáért.
Ahogy görccsel a gyomrában leparkolt a rendelő parkolójában, majd remegő lábakkal elindult a bejárathoz, csak azokra a dolgokra tudott gondolni, amiket eddigi életében megbánt.
A Klinika üresen állt, s mivel nem akart nagy feltűnést kelteni, így a lámpa helyett, lelkének halott részét jelző kék szemeit villantotta fel, hogy megtalálja a halott farkas testét. Nem kellett sokáig keresnie, hisz Dr. Deaton még vizsgálta azt, így az állat teteme az asztalon hevert. Malia nyelt egy nagyot, majd elkezdte körbejárni a rettegéstől bűzlő állatot.

-Látom, nem csak engem aggaszt ez az egész.-Hallotta meg a számára legidegesítőbb hangot.

-Mit keresel itt?-Fordult idegesen a sötétben álló alakhoz.

-Tudni szeretném, hogy miért fordul mindenki ellenünk és, hogy mért vezettek két napig áramot a testembe, egy rohadt rácshoz kötve.

-Mi a trükk?-Csapta ki karmait a béta.

-Nincs trükk, a halott állatok miatt jöttem.-Válaszolta ijesztő nyugodtsággal az árny.

Malia bármennyire utálta a vele szembenálló személyt, azt, ha akarta volna se tudta tagadni, hogy kialakult közte és a kiméra között egy bizonyos kapocs, kötelék vérprériségükön keresztül, amitől Malia kezdte megkedvelni ellenségét, bár szíve alfájáé volt. Ez a tudat mindig ott volt és vészjelzőként visított a fejében, amitől még jobban utálta ezt és még idegesítőbbnek találta.

-Szóval megint csak a saját bőrödet mented. Szokásodhoz híven.-Szólt vissza Malia.

-Ahhoz képest, hogy csak magamat mentem, segítettem a Lovasok ellen is és nem egyszer megvédtem Liam dühkezelés problémás seggét.-Vágott vissza Theo és ajkai egy önelégült, diadalittas mosolyra húzódtak.

Malia tudta, hogy Theonak igaza van és ennek a tudatnak nemtetszést is adott, egy a torkából előtörő morgással. Ez a félig vérfarkast még jobban szórakoztatta, mint előző szócsatájuk és mosolya kisebb vigyorrá vált, amitől tökéletes fogsora is megvillant.

-Ha tovább vigyorogsz, esküszöm neked ugrom.-Morgott mégegyet Malia.

-Ha ugranál sem bántanál.-Lépett az ablakon besütő holdfénybe a kiméra.

-Erre ne fogadj.-Nézte meg morogva a telefonját, majd minden dühe elillant, amikor meglátta alfájától érkezett hangposta üzenetét.

Ijedten nézett fel Theora, akinek ezáltal mosolya lehervadt arcáról és aggódva lépdelt a rémült tekintetű bétához. Kivette a telefont Malia remegő kezéből, majd lejátszotta az üzenetet.

-Malia, meneküljetek! Itt vannak és...-Scott hangja elhalkult, a felvétel még ment pár másodpercig, majd egy magassarkú hangját lehetett hallani, végül a felvétel megszakadt.

-Meg kell mentenünk!-Kezdte el kapkodni a levegőt Malia, s a pulzusszáma az egekbe szökött.

-Tudom hova vitték!-Nézett a rémült lány szemébe Theo.

-Miért bíznék benned?-Kérdezte szapora légzéssel Malia.

-Mert jelenleg én vagyok az egyetlen, aki itt van és én tudom hol tartják fogva.-Lépett közelebb egykori ellenségéhez a kiméra.

Malia pár másodpercig hezitált, aztán beismerte: újabb pont Theonak.

-Nesze!-Dobta oda neki a kocsija kulcsát Malia, s már indult is kifelé.

Theo egy egyszerű mozdulattal elkapta a felé repülő tárgyat, majd követte Maliat. Theo egy laza mozdulattal bekapcsolta biztonságiövét, s már indította volna az autót, mikor megpillantotta utastársát, aki a remegéstől nem tudta becsatolni sajátját.

-Várj, hagy segítsek.-Fogta meg Malia kezét, majd óvatosan másik kezével bekötötte a vérpréri övét.

-Kösz.-Sóhajtott Malia és tekintete ráragadt kezükre.-Jobb lesz, ha felhívom Lydiát, hogy szóljon a többieknek.-Szólalt meg, mikor kezdte kínosnak érezni a szituációt.

-Ohm...igen...-Köszörülte meg a torkát Theo.-Máris indulunk.-Fordította el a kulcsot, mire az autó halk bőgésbe kezdett.

-Hallo, Malia!-Hallatszódott Lydia hangja a telefonból.

-Lydia, Scottot elkapták. Theoval úton vagyunk a...-Elharapta a mondatot, végtére is fogalma sem volt merre tartanak.

-Gerard fegyver raktárához.-Segítette ki Maliát Theo.

-Szólj a többieknek és ott találkozunk.-Folytatta a béta.

-De Malia, beszélnünk kell.-Hadarta Lydia, hangjából riadalom hallatszott.

-Majd később.-Válaszolta Malia, majd nem várva meg barátnője válaszát, kinyomta a telefont.

A lánynak idegességében fel sem tűnt a banshee hangjában bújkáló aggódás, az útra szegezte tekintetét és ujjával dobolni kezdett a kapaszkodón. A félig vérfarkas, félig préri lopva, aggódó pillantásokat vetett szerelme felé, de nem tudta mit mondhatna neki, amivel legalább minimálisan meg tudná nyugtatni. Szorítani kezdte a kormányt a benne felgyülemlett feszültség miatt és tövignyomta a gázt.
A régi énje valószínűleg most elhagyta volna Beacon Hillst, hogy mentse magát és, hogy Scottnak Malia se maradjon meg. Egy halvány mosoly futott át arcán, ahogy eszébejutottak az emlékek és hogy mennyit változott, s ez a mosoly szerencsére nem tűnt fel a mellette utazónak, különben már rég az út szélén feküdt volna.

Negyed óra kocsikázás után megérkeztek a gyárépülethez. Mikor kiszálltak a járműből, egy hosszú pillantást vetettek egymásra, majd Malia öles léptekkel elindult a kint álló két férfi felé. Theo végigpörgette az elmúlt egy óra eseményeit, majd mikor leestek neki a Lydia hangjában rejlő érzelmek, pánikolva szólt Malia után.

-Várj!-Kiáltotta, mire a lány megtorpant.

-Mi van?-Fordult Theo felé dühösen Malia.

-Valami nem stimmel, Lydia hangja a telefonban túl...

-Később is tudok majd vele beszélni.-Szakította félbe Theot a béta.-Viszont Scott percei számolva vannak.-Mondta könnyeivel küzdve, majd továbbment.

-Ha bajod esik a makacsságod miatt, én nem tudom mit csinálok!-Forgatta meg a szemét a kiméra, majd Malia után kocogott.

A két fegyveresnek először fel sem tűnt a két természetfeletti, amíg Malia fel nem villantotta szemeit, majd ki nem ütötte az egyiket. Mikor a másik felemelte fegyverét, Theo egy erős mozdulattal a falnak lökte azt, így az ájultan a földrezuhant.

-Scott életéről van szó, ne fogd vissza magad.-Nézett Theora a lány, majd benyitott.

Bent vagy két tucat fegyveres ember várta őket. A két természetfeletti először leblokkolt, de mikor meghallották Beacon Hills alfájának gyenge fájdalmaktól meggyötört, emberi kiáltását, mindkettőjükben kattant valami. Kicsapták karmaikat és üvöltve a fegyveresek felé rohantak. Ugyan könnyűszerrel, pár nyak kitörésével egyszerűen átjutottak a tömegen, ők sem úszták meg találatok nélkül. Szerencséjükre a tapasztalatlan vadászok semmi rájuk káros növényt, vagy szert nem tettek a tölténybe. Mikor berontottak a szobába, ahonnan Scott üvöltését hallották, nem törődve azzal, milyen szereket öntenek ki, nekilökték az ajtóban álló két őrt a polcoknak, majd Malia Scott felé rohant. Az előbb még szobában ülő Monroe-nak ekkor már csak hűlt helyét találták. Theo egy egyszerű mozdulattal kitörte a még magánál lévő nő nyakát, majd csak nézte, ahogy az általa szeretett lány leszedi szerelmét a rácsról és segít neki két lábon maradni. A folyosóról ismerős futólépések zajára, Theo csak egy pillanatra hagyta lappangni figyelmét, de ez elég volt arra, hogy a halott nő mellett fekvő férfi a kiborult sárga sisakvirágos töltényt a fegyverébe töltse, majd meghúzza a ravaszt. A lövéshangra Malia, Theo és Scott egyszerre rezzentek össze, s várták mi következik, mikor Malia lábai feladták a szolgálatot. A töltény pár centivel ment a szíve mellé. Tudta csak pár másodperce van hátra. A méreg égető fájdalommal marta végig ereit. Scott zokogva zárta ölelésébe a haldoklót.

-Malia!-Jelent meg az ajtóban Peter, mögötte Derekkel, Liammel, Lydiaval és Stilesszal.

Theo könnyes és dühtől izzó szemekkel lépett az újra tüzelni készülő férfihoz és üvöltve, egy határozott mozdulattal tépte ki annak torkát.

-Malia, maradj velem, kérlek.-Sírt Scott, miközben tekintete Malia arcán cikázott.

-Sz...sze....-Malia szervezete küzdött a méreggel, s szemébe könnyek szöktek, tudta csak egy szóra lesz ideje, de mielőtt ezt kinyögte, rájött mit akart neki mondani Lydia és hogy Theo mért akarta visszatartani.-Szeretlek!-Suttogta utolsó lélegzetével Scott szemébe nézve, majd a méregtől besárgult könnycseppe legördült arcán, szíve megállt, s mellkasa nem emelkedett többet, hogy beengedje a friss levegőt, teste kecsesen ernyedt el szerelme karjaiban.

Theo lábai feladták a szolgálatot, zokogva, hitetlenül zuhant a földre, miközben próbálta felfogni, hogy a lány, akit szeretett nem létezik többé, mert figyelmetlen volt. Tudta sose bocsájtja meg magának, hogy szerelme miatta csatlakozott testvéréhez.
Scott könnyei patakokként folytak, miközben fejét a már halott lány hasába temette.

-Én is szeretlek.-Suttogta elvékonyodó hanggal.

A falka tagjai könnyeikkel küzdve gyűltek Scotték köré. Peter arca falfehérré vált és nem bírta tovább: szemét csípő könnyek utat törtek maguknak.
A levegő fagyossá vált és gyászban úszott az épület. A pár órával ezelőtt még bájosan mosolygó, erős lány meghalt és vele együtt, mindenki egy része. Mind elvesztettek valakit. Scott szerelmét, Lydia barátnőjét, Stiles volt szerelmét, akit később hugaként szeretett, Liam barátját és béta társát, Derek szeretett unokahugát, Theo nyiltan titkolt szerelmét és Peter nemrég megtalált, szeretett, egyetlen lányát...