Előre megyünk...

Előre megyünk, nem hátra!

Ez az a mondat, amit az utóbbi hetekben, hónapokban annyit hallottunk mindenhonnnan, hogy már a hatéves gyerek is ezt kántálta, holott azt sem tudta, hogy ez mit is jelent.

Magyarország jobban teljesít!

Négy évvel ezelőtt pedig ez volt a jelmondat, amit mindenki ismert és amire a legtöbb ember azt kérdezte: De kinél?

Minden ember, aki régóta, vagy akár az eleje óta olvassa a blogomat, pontosan tudja, hogy nem a politika körül forog, sőt, igyekszem elkerülni azt. Egyszer fordult elő, hogy azzal foglalkoztam egy cikkemben még egy évvel ezelőtt és alapvetően szeretném is elkerülni ezt a témát.

Viszont!

Egyszer leírtam egy részét annak, hogy miért írok. Akik erről kérdeztek, azoknak el is mondtam, hogy azért szeretem csinálni, mert segíthetek vele másokon és magamból is kiadhatom mindazt, ami bennem van. Akkor miért ne tehetném meg ezt a saját blogomon?

Lehet, hogy egyeseknek most nem leszek szimpatikus, az sincs kizárva, hogy többet nem olvasnak majd vagy vitatkozni kezdenek velem, esetleg győzködni, hogy miért nincs igazam. Állok elébe, felkészültem rá, ugyanis nagyjából egy hete őrlődöm azon, hogy megírjam-e ezt cikket.

Hogy pontosan hogyan is jön össze mindez, amit eddig leírtam?

Mindjárt kifejtem:

Mostanában elég sok olyan helyzet alakult ki körülöttem, ami miatt sajnos az egészségügyi ellátásba bepillanthattam. Azt hiszem, hogy azt nem kell kifejtenem, hogy ha te azt akarod, hogy időben ellásanak, akkor egy magán rendelőt, orvost kell keresned és mélyen a zsebedbe nyúlni, különben mindegy, hogy milyen fontos lenne a vizsgálat, várhatsz félévet, mire időpontot kapsz. De ez csak egy olyan dolog, amit talán már mindenki megszokott...

Abba is bele lehetne menni, hogy ha fiatal vagy, akkor lerendeznek annyival, hogy neked biztosan nem lehet komoly bajod ennyi idősen és egy kézrátételes kezelés után megkapod, hogy azért vagy rosszul, mert: keveset ittál; hirtelen nőttél – mégha négy éve nem is nőttél –; csak a front zavar be; vagy biztosan nem aludtál eleget, mert azt a vacak telefont nyomkodtad. Teljesen mindegy, hogy mi a panaszod, fiatalként nyilván nem lehet más gondod.

Ha pedig már "túl öreg vagy?" akkor miért lássanak el, úgyis felesleges......

Nem, ezt nem én gondolom így, minden eddig leírt, tapasztalat és ismerősöktől hallott történet által került lejegyzésre és hamarosan rátérek arra is, hogy miért a politikával indítottam mindezt.

Szóval sok mindent tapasztaltam, láttam, hallottam, hiába vagyok csak húszéves és rengeteg példát hozhatnék még, ha jobban bele akarnék menni ebbe a részbe. Azonban már csak egyet fogok, ami átvezetőnek szolgál. 

Az pedig az idő. Az idő, amit bent kell töltened egy kórházban, ha valami csoda folytán bekerülsz. 

"Holnap műtét, készüljön!"

Egyetlen mondat, amire egy komolyabb bajban lévő ember vár, na de mennyit? Két nap? Egy hét? Két hét? Egy hónap? 

Igen, van, hogy egy hónap és közben minden nap elmondják, hogy majd holnap műtét. Az, hogy ez hogyan hat a betegre és annak családjára, szeretteire az mellékes, hiszen ugye nincs hely ahhoz, hogy a műtét után a beteg bent feküdhessen és ez egyébként miért lep meg, amikor sem orvos, sem ápoló, sem megfelelő gépek nincsenek? 

Mielőtt bárki félreértené, nem az egészségügyben dolgozókat akarom bántani, ugyanis mélységesen tisztelem őket azért, amit nap, mint nap végigküzdenek. Viszont én jelenleg a másik oldalt is látom. Hogy milyen, amikor hetek óta vársz arra, hogy eljöjjön a "majd holnap" egy életveszélyben lévő szerettemnek és ne csak szavak legyenek, hanem tettek is. Hetek óta érzem, hogy milyen idegőrlő és látom, hogy mi folyik ott bent. Ahogy azt is, hogy az ott dolgozók mennyit pörögnek.

Hát akkor mi a baj?

Az, hogy előre megyünk, nem hátra.

Csak épp miben?

Gondolom az már mindenkiben felmerült, hogy vajon mi az, ami miatt most erről írtam és vajon melyik leírt helyzet a személyes tapasztalat. Ezt megosztani részletesen nem fogom ezen a helyen, de azt elmesélem, hogy milyen szintre jutottam el miatta, hiszen már több hete "majd holnap műtét". 

És pontosan itt jön be a politika. 

Hosszú idő várakozása után már annyira felment bennem a pumpa, hogy rákerestem, hogy ugyanmár hány stadion van az országban. Igen, tudom, miért már megint a focit hozom fel?! De azt hiszem, hogy nem nagyon kell ragoznom, hogy miért, ha egy kicsit jobban belegondolunk. 

Szóval, hogy hány stadionunk van, amivel előre megyünk és nem hátra? Egy cikk szerint 32 darab épült vagy újult meg az elmúlt 10 évben, mindössze 350 milliárd forintból.

Ja, hogy a kórházakban nincs elég gép, de külföldnek ajándékozunk abból a kevésből is? Kit érdekel? Hiszen 32 stadionban nézhetjük, ahogy a kiemelkedően jó focistáink rúgják a bőrt.

Kíváncsiságból azt is megnéztem, hogy hányan járnak rendszeresen ki a magyar meccsekre, hisz ennyi új hely mellett, biztosan mindenki futball rajongó. 

Be kell ismernem, hogy 10 évvel ezelőtti volt ez a felmérés, de az kimutatta, hogy az emberek 2%-a jár rendszeresen magyar focimeccsre. Szóval az a 2% kapott 32 stadiont, amiben egyébként csak férfi játékosok játszhatnak, hiszen – ez sem kitalált dolog, ismerőstől kapott információ – a női focisták esőben is kint kell, hogy edzenek, mert a fűtött benti pálya csak a férfi csapatnak jár. – És itt megjegyezném, hogy nem a focistákat akarom támadni, valószínűleg nem ők találták mindezt ki. Sőt! Sportoló családban nőttem fel és mióta az eszemet tudom, én is a sportolók táborát erősítem. Biztos vagyok benne, hogy más sportágat is be lehetne találni, de ahogy azt már írtam, talán nem kell ragozni ebben a témában a miérteket...

Hát tényleg előre megyünk, nem igaz?

Van egy csomó helyünk, ahol a lakosság 2 százaléka összeverekedhet egy-egy meccsen, de arra nincs hely, hogy a beteget, akinek sürgős az esete, ellássák, hiszen csak a kórház fele lett felújítva és közben lassan kifogynak onnan a dolgozók, mert...hát kétlem, hogy valaha kapott volna 350 milliárdot azért, hogy megmentse az életed.