Ki vagyok én?

Ki vagy te? 

Hol látod magad pár év múlva?

Mik a terveid a jövőben?

Mik jellemeznek téged?

Milyennek gondolod magad?

Mik a céljaid?

Ezeket a kérdéséket oly' sokszor tették már fel nekem az évek során és ahogy egyre közelebb kerülünk az érettségihez, annál gyakrabban teszik fel újra és újra. De szerintem hiába tudok válaszolni ezekre, nem adja vissza, hogy ki vagyok igazából. Tulajdonképpen csak egy felszínes képet ad rólam arról, hogy jelenleg milyen lehetek, de az, hogy valójában milyen vagyok, csak akkor derül ki, ha kicsit komolyabban beszélgetünk. Talán egy jó beszélgetés sem mutatja meg az igazi énem, csak azt, hogy jelen pillanatban ki vagyok. 

És, hogy a felszín alatt én mit rejtek?

Ugyan csak tizennyolc éves vagyok, így valószínűleg nagy dalokat nem tudnék zengeni, de egy pici dallamot mutathatok abból, aki bennem rejlik.

Én vagyok az a lány, aki az iskolában a második sorban ül az ablak melletti padban. 

Aki imádja az irodalom, a történelem és etika órákat, de szívesen tanul valami újat matekból is.

Az a lány, aki minden nap gyomrogörccsel megy be az épületbe és retteg, hogy beszélnie kell az osztály előtt, mert a tanár felszólítja, ezért zenét hallgat, hogy oldja a benne megbúvó szorongást. 

Olyan ember vagyok, aki folyton meg akar felelni a környezetének, az edzőinek, a családjának, a barátainak, a tanárainak, a testvéreinek, de legfőképpen a szüleinek és fél, hogy csalódást okoz, hiába igyekszik mindennél jobban, hogy a terve összejöjjön. 

Az a nő vagyok, akinek vannak céljai és álmai, küzd is értük, bár tudja, hogy néha nem eleget, mégis fél, hogy nem jön össze semmi sem. 

Tinédzser vagyok, aki nem szereti, ha az emberek hülyének nézik.

Egy fiatal vagyok, aki retteg a jövőtől és tart attól, hogy ha valami jó, akkor tenni fog - akaratán kívül - azért, hogy elromoljon a pillanatnyi jó. 

Valaki, aki nem tud megnyílni másoknak, mert sokat csalódott, így, ha sikerül kicsit többet is kihúznod belőlem, akkor tudnod kell, hogy fontos vagy. 

Egy olyan lány, aki képes sírni, ha belegondol abba, hogy talán elveszítheti valamelyik szerettét és a cuki reklámon is hajlamos bekönnyezni. 

Egy tanuló, aki néha besokal a sok elvárástól és akkor bizony a szenvedélyébe, az írásba menekül. 

Csak egy pötty vagyok a bolygón, akinek szüksége van az írásra, hogy ne omoljon össze. Hiába hiszik azt, hogy olyankor nem figyelek oda a környezetemre és csak másokkal levelezem, sokkal többet teszek. Olyankor kiadok egy darabot magamból - mégha ezt nem is sejti senki - és teszek azért, hogy a lelkem megnyugodjon.

Az is én vagyok, aki nem szeret mások előtt sírni, ezért a zuhany alatt szokott legtöbbször, amikor senki nem látja és, ahol a könnyei a feledésbe merülnek.

És az is hozzám tartozik, aki képes a semmin is úgy nevetni, hogy már a sós cseppek folynak jókedvében.

Őszintének is gondolom magam, ami...nos, talán néha nem a legjobb.

És igen, bennem van az a kislány is, akit bizony minden egyszerre érdekel.

Hiszem, hogy kitartó vagyok, - ugyan néha lusta - és remélem, hogy olyan erős is a koromhoz képest, amilyen mindig is szerettem volna lenni ebben az időszakban.

Egy tizennyolc éves, aki már egész sok mindenen ment keresztül és van, hogy éjszakánként a démonjaival küzd.

Hogy ki vagyok?

Nem szeretem tipizálni magam. 

Író? Tanuló? Lány? Gyermek? Nővér? Sportoló? Álmodozó? Küzdő? Tinédzser? Fiatalfelnőtt? Barát? Vagy csak egy pont az univerzumban? 

Mint mondtam, nem szeretem tipizálni magam. 

Talán mindegyik vagyok egyszerre, talán egyik sem. Meglehet, hogy neked az egyik vagyok, egy másik embernek meg senki és semmi. Az is elképzelhető, hogy pár év múlva majd mást mondok. És nem, nem biztos, hogy tudom, hogy pontosan mi akarok lenni öt év múlva. 

Dehát, ki tudhatja?

Viszont most adtam magamból egy darabot. Egy aprócska részt, ami csak egy kis szakasza annak, ami én tényleg vagyok. 

Remélem, hogy megérted, amikor azt mondom, hogy nem akarok és nem is tudok válaszolni a jövőre vonatkozó kérdésekre egyelőre és ezt majd tiszteletben tartod. 

Arra viszont külön kérlek téged, hogy fogadj el engem ilyennek, amilyen most vagyok és néha, amikor kritizálsz, próbáld az én szememmel látni a világot.