Pozitivitás

Felkelek, s meghallom a madárcsicsergést, amiről tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg. A laptopom az ölembe véve nézem meg, hogy írtak-e a csoportba, amibe a sérülésem óta vagyok benne. Régen nem hittem ebben, de tényleg segítünk egymásnak és segítenek nekem. A depresszióból sikerült kihúzniuk és azóta mindent másképp látok és máshogy állok a dolgokhoz és az emberekhez egyaránt.
Mint mindig, most is meglátom az új posztokat. Az egyik lány, aki autóbalesetben elvesztette a lábát a reggelijét fotózta le, ahogy a napsütésben, a párjával fogyasztja el, miközben beszámolt arról, hogy mennyire hálás, hogy ezt láthatja és megteheti. Egy másik tag, egy fiú, aki szívbeteg a reggeli túráját osztotta meg velünk, s elmesélte milyen volt neki ez betegként. A másik lány, akihez a legközelebb kerültem a csoportból és ideiglenes bénulással küzd, azt meséli el, hogy ma sikerült megtennie tíz lépést a gyógytornáján. Egy csomó újabb poszt fogad apróbb dolgokról is, mint a virágok szépsége, vagy a naplemente, esetleg a napfelkelte és a csillaglesés, de ez nekünk nem hülyeség, mint a legtöbb embernek. Ezek az emberek segítettek nekem és én is nekik és ezek az apró dolgok csak még jobbá teszik a csoportot. Másoknak ez hülyeség, vagy unalmas, de szerintem nem. Mi értékeljük az apró dolgokat is. Mi nem idióták vagyunk ezért, pusztán értékeljük azt, amit a hétköznapi emberek unalmasnak, vagy magától értetődőnek vesznek. Szerintem ez nem baromság. Szerintem ez az igazi pozitivitás.