Miért pont az írás?

Egyszer megkérdezték tőlem, hogy minek írok az interneten, hogyha nem keresek vele semmit. Őszintén meglepett ez a kérdés, hiszen eszembe sem jutott, hogy azért kell csinálnom valamit, amit szeretek, hogy pénzt keressek rajta. Sosem gondoltam arra, hogy csak a haszon kedvéért tegyek egy számomra fontos dolgot, úgyhogy szeretném elmesélni, hogy pontosan miért is írok olyan felületeken, amiken nem kapok semmilyen jutalékot ezért.

Amikor öt évvel ezelőtt regisztráltam arra az alkalmazásra, ahol most megjelentetem a műveimet, először eszembe sem jutott, hogy én is írjak. Csakis olvasóként terveztem jelen lenni ebben a hatalmas közösségben. De aztán eszembe jutott valami. Egy olyan valami, amit úgy gondoltam, hogy nem lenne rossz megörökíteni. Mondhatni, hogy ihletet kaptam az íráshoz. Eleinte haboztam, hogy csak magamnak írjam-e, vagy ki merjem-e tenni közszemlére, de aztán megvontam a vállam. 

"Maximum nem olvassa senki."

Ez a gondolat volt, ami rávett arra, hogy mégis megjelenítsem egy nyilvános fórumon az első történetem. Eleinte tényleg nem sokan olvastak, de akik igen, azok mindig buzdítottak a folytatásra. Kaptam üzeneteket privátban is és a könyv komment szekciójában is, amik egyre több bátorságot adtak ahhoz, hogy ki merjem mutatni, hogy ki vagyok. Még olyan dolgokat is, amiket a hétköznapokban nem merek hangoztatni. És akkor rákaptam az ízére. Egyre több ötlet és történet rajzolódott ki a fejemben és közben egyre hosszabb fejezeteket is tudtam írni. Jöttek a követők, az olvasók, a kommentek, az üzenetek, amik azt sugározták, hogy jó, amit csinálok. Minden egyes előrelépés annyi jó érzést hagyott maga után, hogy egy idő után rájöttem, hogy ez hiányzott az életemből, anélkül, hogy tudtam volna a hiányáról.

És nem, nem azért, mert híres akarok lenni, vagy mert figyelemre vágyom. Ha egy sztorimat öt ember olvassa, akkor is végigírom és, ha egy másikat több ezren, akkor is befejezem. Ez nem a pénzről, vagy a hírnévről szólt és most sem ez a lényeg. Az igazi okok, amik miatt képes vagyok órákig csiszolni egy-egy fejezeten, nagyon egyszerűek: Tudom, hogy ezzel másoknak is segítek. Rengetegen írták már nekem, hogy mindig kikapcsolnak és elfelejtik a problémáikat, amíg a könyveimet olvassák. A képzeletem szárnyalhat, mert egy sztoriban senki nem fog elítélni semmiért. Egyetlen gondolatomért sem szállnak rám, szólnak be, vagy bántanak meg. Millió, meg egy karakter bőrébe bújhatok és élhetek meg még ennél is több életet. Nincsenek korlátok, mert a realitás talaján ugyan, de gyakorlatilag azt tehetek, amit csak szeretnék. Boldoggá tehetek másokat, amikor kirakok egy fejezetet és éreztethetem velük a történetekben, hogy nincsenek egyedül egy adott problémával. Megismerhetek új embereket és szerezhetek barátokat az olvasókon keresztül. Fejleszthetem a kreativitásom, a szókincsem és a tapasztalataimat. Ha rossz napom van, azt kiírhatom egy-egy részben és ezzel megnyugtatom a lelkem, s támogatást kapok. A jó pillanataimat megosztva mások kedvét is feldobhatom és reményt adhatok nekik, miszerint igenis kisüthet a Nap, akkor is, ha borús az idő. Valamint megjeleníthetek olyan komoly témákat és problémákat, amik jelen vannak a világunkban, de mindenki inkább hallgat róluk. És mindehhez hozzájön, hogy világokat teremthetek, amik menedéket nyújtanak mások számára. 

Napokig tudnám fejtegetni, hogy melyiknek milyen előnyei vannak, de senkinek sincs annyi ideje, hogy ezt végighallgassa. Néha talán úgy is érzem, hogy nem is kéne egyáltalán beszélnem az írásról, de sosem bírom ki, mert mindig boldoggá tesz engem. Segíthetek vele másokon, miközben magamon is segítek és szerintem ennél nincs is jobb. Na jó...talán de. A büszkeség a szeretteim szemében, amikor elmesélem nekik, hogy megint milyen kedves szöveget kaptam valamelyik olvasómtól és, amikor azt mondom, hogy már egy tizedik sztorit is írok publikálva.

Szóval ezért az írás. Nem a pénzért, vagy azért, hogy felkapjanak. Nem is azért, hogy felismerjenek az utcán. Tény, hogy vannak céljaim ezzel, hiszen már a részemmé vált. De a fő ok az az, hogy szimplán szeretem és boldoggá tesz. És úgy gondolom, hogy ez egy igazán fontos dolog az életben. Hogy szeresd, amit csinálsz. Én szeretem. Nagyon szeretem. Talán mondhatni, hogy ez az én mentsváram, a szenvedélyem. Arra pedig mindenkinek szüksége van szerintem. :)