Trauma
Csak ülök az ablak előtti garnitúrán és figyelem az azon futkosó, egymással versenyző esőcseppeket. Már tavasz van, mégis olyan ez a rossz idő, mintha most fordulnánk át őszbe. Pont, mint a hangulatom. A hajam már rég az arcomra tapadt, a ruháim annyira eláztak amíg kint álltam, hogy úgy tapadnak rám, mintha azok alkotnák a bőröm. Őszintén, ha Tate nem hozott volna be a házba, akkor fel sem tűnt volna, hogy szakadó esőben állok kint a parton. Igazából miután elraboltak, egy idő után nem éreztem a fájdalmat és mióta a kiszabadulásom után elhagytam Shawnt, azóta konkrétan semmit sem érzek. Csak vagyok. A reggeleim nem a mosolygós, szépek, nem az ő karjaiban ébredem és este sem az ő csókjaival alszom el. Általában csak létezem, miközben a történtek folyamatosan pörögnek előttem.
-Mindjárt kész a tea-lép mögém Tate, de hiába hallom a szavait, képtelen vagyok értelmezni és reagálni.-Des-ül le elém-öltözz át kérlek, hogy ezeket a ruhákat kiterítsem.
-Oké-motyogom magam elé, de nem mozdulok.
Egyszerűen azt érzem, hogy nem vagyok rá képes. Hogy valami lehúz. Logan odaadta a tengerparti a házát, amit a nagyszüleitől örökölt, hogy össze tudjam szedni magam, de eddig nem sok sikerrel jártam. Tate minden nap itt van velem, anyáék és a barátaim pedig amikor tudnak idejönnek, amikor meg nem, akkor hívnak. Azonban Shawn hívásait és üzeneteit képtelen vagyok fogadni, vagy megnézni a történtek után.
A telefonom egyszercsak rezegni kezd az asztalon. Mivel nem mozdulok, Tate feláll, majd megmutatja nekem a készüléket, s mintha csak a gondolataimban olvasott volna, jelenik meg a képernyőn Shawn beceneve, miszerint újabb üzenetet küldött.
Felnézek a testőröm kék szemeibe, majd a gombócot lenyelve megrázom a fejem. Tate percekig néz velem farkasszemet, miközben újabb üzenet érkezik, de aztán megadja magát és sóhajtva visszateszi korábbi helyére a mobilom.
-Hívok egy pszichológust-jelenti ki határozottan, mire hetek óta először emberi reakciót adva, felkapom a fejem:
-Mit csinálsz?
-Hívok egy pszichológust-ismétli meg ellenkezést nem tűrőn-két hete itt vagyunk és szinte egy szót sem szólsz; alig eszel, ha eszel egyáltalán és a szobádból is csak akkor jössz ki, ha nagyon muszáj. Nem tudom ezt tovább nézni, hívok egy pszichológust.
-Mindjárt kész a tea-lép mögém Tate, de hiába hallom a szavait, képtelen vagyok értelmezni és reagálni.-Des-ül le elém-öltözz át kérlek, hogy ezeket a ruhákat kiterítsem.
-Oké-motyogom magam elé, de nem mozdulok.
Egyszerűen azt érzem, hogy nem vagyok rá képes. Hogy valami lehúz. Logan odaadta a tengerparti a házát, amit a nagyszüleitől örökölt, hogy össze tudjam szedni magam, de eddig nem sok sikerrel jártam. Tate minden nap itt van velem, anyáék és a barátaim pedig amikor tudnak idejönnek, amikor meg nem, akkor hívnak. Azonban Shawn hívásait és üzeneteit képtelen vagyok fogadni, vagy megnézni a történtek után.
A telefonom egyszercsak rezegni kezd az asztalon. Mivel nem mozdulok, Tate feláll, majd megmutatja nekem a készüléket, s mintha csak a gondolataimban olvasott volna, jelenik meg a képernyőn Shawn beceneve, miszerint újabb üzenetet küldött.
Felnézek a testőröm kék szemeibe, majd a gombócot lenyelve megrázom a fejem. Tate percekig néz velem farkasszemet, miközben újabb üzenet érkezik, de aztán megadja magát és sóhajtva visszateszi korábbi helyére a mobilom.
-Hívok egy pszichológust-jelenti ki határozottan, mire hetek óta először emberi reakciót adva, felkapom a fejem:
-Mit csinálsz?
-Hívok egy pszichológust-ismétli meg ellenkezést nem tűrőn-két hete itt vagyunk és szinte egy szót sem szólsz; alig eszel, ha eszel egyáltalán és a szobádból is csak akkor jössz ki, ha nagyon muszáj. Nem tudom ezt tovább nézni, hívok egy pszichológust.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése