Egy kis karácsony.

- Emlékszel, hogy miután megtudtuk, hogy valójában a szüleink teszik a fa alá az ajándékokat, mennyiszer hozzájuk vágtuk, hogy ez volt életünk legnagyobb átverése és, hogy mi sosem fogjuk ezt csinálni a gyerekeinkkel? - kérdezi Sam mosolyogva, halkan, miközben figyeli, ahogy a két csöppség bontogatni kezdi az ajándékaikat.
- Igen, de azokat csak viccből mondtuk - ölelem át hátulról, s a fejem a vállára teszem. - És azt hiszem, hogy már teljesen megértem, hogy miért akarták azt, hogy olyan sokáig higgyünk az ilyen kis csodákban - szökik halvány mosoly az ajkaimra, ahogy meglátom, hogy Destiny szeme megcsillan, amikor széttépve a csomagolópapírt a szeme elé tárul a hatalmas unikornis plüss, amit egyszer levett a boltban a polcról.
- Igen, én is - suttogja a karomat simogatva gyöngéden, de nem veszi le a tekintetét a picikről.
- Anya, apa - pattan fel a helyéről és elkezd felém rohanni, amitől én azonnal talpra ugrom.
Bellamy és Des már két évesek, de még mindig bekapcsolnak a védőösztönök, ahányszor csak maguktól próbálnak futni. Sőt, olykor még akkor is, amikor elkezdenek segítség nélkül sétálni.
Néha alig tudom elhinni, hogy már két év eltelt azóta, hogy ez a két kis csoda az életünkbe került és gyakorlatilag visszahozott engem ide. A helyre, ahol otthon érzem magam és, ahol mindenki van, aki fontos nekem.
- Na mit kaptál, hercegnőm? - öleli magához Sam azonnal a kislányt, ahogy az odaér hozzánk és megpörgeti, amitől kacagás szakad ki a kicsiből.
Az a szeretet, ami Sam szeméből sugárzik minden alkalommal, amikor a gyerekek megjelennek vagy csak szóba kerülnek olyan forróságot ébreszt bennem, amit semmi más nem ezen a világon. És úgy bizserget mindenhol, hogy legszívesebben azonnal letépném róla a ruhát. De ez nem olyan egyszerű, amikor négy kis láb szinte folyamatosan ott dobog körülöttünk. Bár a nagyszüleik annyiszor figyelnek rájuk, ahányszor csak kell és a barátaink is rendszeresen a segítségünkre vannak, abban mind a ketten egyetértünk, hogy nem akarunk kimaradni a gyerekeink egyetlen pillanatából sem.
- Itt a paci - lóbálja boldogan a plüsst.
- Pont illik ahhoz, amit Christiantől kaptál szülinapodra - simítom meg az arcát mosolyogva, majd Bellamyhoz megyek.
Christiannek, bár ott van a saját kislánya és Sammy, annyira elhalmozza a kicsiket ajándékokkal, mintha ez valamilyen elvárás lenne. Már előre félek, hogy a holnapi közös karácsonyunkon mit alkot majd, csakhogy elnyerje a "legjobb nagybácsi címet", amit persze sem Ben, sem Justin nem hagynak szó és tett nélkül. És akkor még meg sem említettem Liamet, aki aztán még jobban küzd ezért a címért, mint az előbb említett két fiú.
- Na és, kincsem, te mit kaptál a Mikulástól? - guggolok a kisfiunk mellé, aki közben már játszani is kezdett a figurákkal.
- Dínó - emeli meg őket csillogó szemekkel.
- Tetszenek? - kérdezem a hátát simogatva, mire ő hatalmasat bólint, amitől a szívem nagyot dobban.
Majdnem három évvel ezelőtt, amikor elköltöztem innen és azt hittem, hogy sosem térek vissza, nem gondoltam, hogy valaha olyan boldog leszek, mint amennyire most az vagyok. Aztán minden a feje tetejére állt és mégis ez billentette helyre a dolgokat.
Nem egészen így terveztem az életem, de ha visszacsinálhatnám sem akarnám azt, hogy másképp alakuljanak a dolgok.
- Anya - bökdösi meg az oldalam Destiny, mire azonnal felé fordulok.
- Mondd, kicsim - nézek hatalmas kék szemeibe.
- Apu azt mondja, ezt neked hozta a Mikulás - nyújt felém egy dobozt.
- Igazán? - kapom Samre a tekintetem,  aki ártatlan tekintettel megvonja a vállát.
- Biztos elfelejtette a fa alá rakni - teszi hozzá.
- Bizonyára - vonom össze a szemöldököm, s tettetett komolysággal bólintok. - Bellamy, ide tudod adni nekem azt a kék dobozt? - mutatok Sam ajándékára a fa alatt.
Bell lassan feltolja a kis fenekét az égnek, majd kiegyenesedik és eltotyog az említett tárgy felé.
- Köszönöm - adok puszit neki, miközben az ölembe húzom. - Az én Mikulásom a fa alá tette a tiédet - nyújtom át neki, amitől hallat egy kis kacajt.
- A tiéd úgy néz ki, hogy okosabb.
- Na vajon miért? - vigyorodom el, amitől újra felnevet, s letelepszik mellém.
- Ezt majd később megbeszéljük - lop egy szűzies csókot, majd a kislányunkra néz. - Gyere ide, hercegnőm, megnézzük együtt, hogy mit hozott nekünk a Mikulás?
- Én is - mászik ki az ölemből Bellamy, mire Sam magához öleli.
- Gyere, kicsim - öleli magához mind a kettőjüket, én pedig az alsó ajkamat rágcsálva várom a reakcióját.
Nem volt egyszerű feladat, de megcsináltam. Elmentem és megszereztem azoknak a játékosoknak az aláírásait, akikre Sam mindig is felnézett a Lacrosse-ban, plusz megvettem neki azt az órát, amit még hónapokkal ezelőtt kinézett magának, de nem akarta megvenni, mert ő ilyen. Mindenkire költ és az összes szerettének megad mindent, amit csak tud és közben magát képes teljesen háttérbe szorítani. És nekem szól be emiatt folyamatosan...
- Ez mi? - kérdezi Des, amikor Sam kinyitja a dobozt, majd rám kapja a tekintetét.
- Ezt nem hiszem el - rázza meg a fejét. - Komolyan elmentél hozzájuk és megvetted az órát? - tátogja, hogy a kicsik ne hallják meg, s én is így válaszolok neki:
- Gondoltam ezeknek igazán örülnél - mosolygok rá, ahogy meglátom a szemében az örömöt.
- Annyira szeretlek - hajol át a két kis fej fölött, s finoman megcsókol.
- Apu, ez mi? - kérdezi Bell, kivéve a mezt a dobozból.
- Pár nagyon kedves, apa számára fontos ember aláírása - magyarázom, mire a két kicsi felkapják a fejüket.
- Azok az emberek találkozhattak a Mikulással? - kérdezi Destiny csilingelő hangján, amitől a mosolyom csak szélesebb lesz.
Annyira szeretem, hogy ők még ilyen ártatlanok.
- Ti is találkoztatok vele, emlékszel? - koppintok az orrára, amitől az ajkai nagyobb mosolyra görbülnek.
- Tényleg - teszi hozzá, miközben átül az én ölembe.
- Te mit kaptál, anya? - kérdezi Bellamy, s ő is átmászik hozzám.
- Hát nézzük. Segítetek levenni a tetejét? - tartom a dobozt, amire azonnal reagálnak.
Amint sikerül levenniük a tetejét, elém tárul egy ezüst nyaklánc, rajta egy pici medállal, aminek a közepén halványkék kő csillog.
- Én belenéznék - jegyzi meg Sam, hátulról átölelve.
Egy pillanatra rákapom a tekintetem, de aztán teszem, amit mondott, s ahogy meglátom a benne lévő képet, a szememet ellepik a könnyek a meghatottságtól. Az a fotó még a picik első szülinapján készült. A két csöppség tiszta torta és hála nekik, mi is azok lettünk. Mind a négyen csokisak vagyunk rajta. Ben épp úgy kapta el a képet, hogy Sam és én csókolóztunk, míg Des és Bell egy újabb falat tortát tömtek a szájukba kézzel. Az egyik kedvenc fotóm négyünkről.
- Imádom - dőlök Sam mellkasának. - Nagyon szeretlek.
- Én is téged - ad újabb csókot, s engem megint elönt az a biztonság, ami minden alkalommal, amikor Sam magához ölel vagy megcsókol.
Az, ami annyi ideje így van és az elmúlt években csak még erősebb lett, azáltal, hogy annyi mindenen átmentünk és végigcsináltuk. Együtt.