Még nincs vége

 Még nincs vége



 Neked adtam a szívem 
A legféltettebb kincsem. 
Neked adtam az álmaim, a vágyaim 
A legféltettebb titkaim. 
Neked adtam a mosolyom, a bánatom 
A bizalmam, hogy karjaidban sírhattam. 
Szép pillanatok, sosem múló kacajok. 
A karjaid, mik pajzsként óvtak, s védtek. 


Elhittem, hogy más vagyok. 
Elérted, hogy melletted szabad, önmagam legyek. 
Majd eltűntél, s nem feleltél. 
Kerestelek, de elmentél. 
Nem haragszom, elengedlek, csak egyet kérek, 
Okodat mond el kérlek. 

Most itt vagyunk. 
Hogy mi történik? Nem tudom. 
Pillantásunk kutatja egymást. 
Olykor megtalálják, mit keresnek, 
Ajkainkra mosolyt helyeznek. 
Aggódunk és szavak nélkül értelek, 
Sosem mondtunk le egymásról, 
S valahol még mindig szeretlek. 

Szívem még nálad van, 
Mint minden régi titkom, álmom és nevetésem. 
Hiszem, hogy utunk egyszer egybe végez. 
Akkor majd elmondod nekem: mi volt míg azt hittem ennek vége, 
De most még beérem. 
Csillogó pillantásod, ragyogó mosolyod, kedves szavaid, aggódásod, nevetésed, 
A legszebb álom nékem. 

Sokszor fáj ez. 
De visszanézve, te vagy kit sosem feledlek. 
Adtál nekem jót, s rosszat, de a szívemben, 
Minden, minden arany lett véled. 
Forróság, s bizsergés, mit én átéltem, 
S most azt mondom: nem, ennek még nincs vége.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tökéletlenül tökéletes

Igen, lehet, hogy nem tökéletes a mosolyom És nem százszázalékos a látásom. Lehet, hogy magam sem vagyok tökéletes  És biztos, hogy van sok kivetnivaló bennem. De jobb, ha tudod, hogy ha én nevetek, Akkor őszintén teszem meg. Ha sírok, akkor mindent kiadok, ami bennem van És büszkén vállalom minden érzésem. Megteszek bármit azért, akit szeretek És megölellek, ha arra van szükséged. Igen, vannak rossz napjaim, megesik. Van, hogy bekönnyezem egy pelenkareklámon És a nevetésem zokogásba fordul, Ahogy az is, hogy csendben ülök a sarokban egy napig, Miközben én sem tudom, hogy mi az, ami bent szorít. Néha nem ismerem saját magam, csak azt tudom, hogy baj van És lehet, hogy olykor még le is betegszem, De ezektől még sok érték rejlik bennem. Szeretem az élet kis örömeit, Szeretem, ha megölelnek  És ha együtt lehetek azokkal, kik fontosak nekem. Értékelem az apró, szép dolgait egyetlen napnak, Mindig ott vagyok, ha szükség van rám, csak ezt formáld szavakba. Szeretek szeretni és ezt kimutatni,
További információk

Levegő

Csetlek-botlok, megcsúszom, Pedig eddig stabilan álltam mindig. A levegőt beszívom, De közben a mellkasom szorít. Víz alá bukom, Viszont nem tudok feljönni. Mázsás súlyok a lábamon, Ezek húznak lefelé, míg sötét nincs. Úgy érzem, nagyon kell visítanom, De a mélyben, hiába teszem, nem hallani. S ha el is jut hozzád a hangom, A saját súlyod neked sem segít. Küzdésből áll minden napom, És közben nincs idő levegőhöz jutni. Amíg tudok, kitartok, De közben érzem könnyes szemeim. A tükörképem megkopott, Nem tudom, meddig bírok kitartani. Egyre nehezebbek a súlyok, Hisz pihenni idő nincs. A felszínen a fény felé kapkodom, De a levegő elkezd fogyni. Hogy ennek mi értelme, nem tudom, Egyszerűbb lenne elengedni. A súlyokat ideje lerúgnom, Az érzéseim kimondani. A könnyem csorog, végre hagyom, s tudom, Megérdemlem, hogy fel tudjak lélegezni.
További információk

Bárcsak tudnám

Bárcsak tudnám, Milyen, ha szeretlek, S te viszonzod minden érzésem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha ölellek, S körülöttem mindenhol illatod érzem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha szemedbe nézek, S rajtad kívül megszűnik minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha hangodra figyelhetek, S csak lehunyva szemem élvezem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha megfogom kezed, S belebizsereg mindenem. Bárcsak tudnám, Milyen, ha kimondod nevem, S ettől szebb lesz minden. Bárcsak tudnám, Milyen, ha veled alszom el, S fejem mellkasodra helyezem. Egyszerűen csak, bár tudnám, Milyen, ha rám gondolsz véletlen, S te mit érzel ettől ott bent.
További információk