Együtt is egyedül

Nem szeretlek, de el sem engedlek,

Mert legalább van valakim.

Szar a kapcsolatunk, de gyűrjük egymást, 

Mert így elmondhatom: párkapcsolatban vagyok.

Igaz, utoljára nem tudom, mikor nevettem,

És már a barátaimat sem láttam régen,

De legalább te itt vagy nekem.

Bár egy részem kifejezetten gyűlöl,

És egy szavadat sem hiszem el,

De talán majd megváltozol,

És akkor rögtön minden helyre is jön.

Ugyan közben elvesztjük önmagunk,

És talán csak gyűlöletünk fokozzuk,

De, kit izgat, mindezt nem látják a Facebookon?!

Elérjük, hogy bár egy szobában ülünk,

Mégis kilométerek válasszanak el,

Mert hogy mi van velünk, már nem érdekel,

De legalább az a sok kilométer a miénk lehet.

Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne,

Mosolygunk és hamisan nevetünk,

Közben mindazt, amik voltunk, elveszítjük.

Kitartunk mindketten, hiába boldogtalan mindez,

És azt is mondom, hogy szeretlek,

De ez inkább a bennem élő félelem és régi emléked,

És mégis, hogy újnak esélyt adjunk... arról szó sem lehet.

Veled maradok, kitartok melletted,

Aztán évekkel később majd nem értjük ezt:

Hogy maradtunk együtt, 

Mégis teljesen egyedül egymás mellett.