A kor csak egy szám?

Sokszor használjuk a mondást, miszerint a kor csak egy szám és nem feltétlenül fontos. Én egy darabig nem igazán tudtam, hogy ennek a kijelentésnek mennyire igaza van.

Kicsiként utáltam, hogy a velem egykorúakat az ismerőseim másképp kezelnek, mint engem. Nagyon zavart, hogy az ugyanolyan tíz évest a szüleim barátai mért kezelik idősebbként, mint engem. Hiszen ugyanakkor születtem, mint ő. Vagyok olyan érett-egyes esetekben még érettebb is-, mint ő. Mivel a születési évünk megegyezik, így csak hónapok lehetnek köztünk. 

Akkor mégis mért olyan nekik, mintha én kisebb lennék? Miért beszélgetnek vele komolyabban, mint velem? - Tettem fel sokszor a kérdéseket magamban, de sosem mertem hangosan is kimondani ezeket.

Viszont nem is olyan régen megtapasztaltam magamon is, hogy ugyanezt teszem a szeretteimmel. Rá kellett jönnöm, hogy a közeli ismerőseinknek, akik ismernek kicsi korom óta, vagy a családtagjaimnak, akik látnak felnőni, a korom tényleg csak egy szám. Igen, tudják, hogy már tizennyolc vagyok. Azzal is tisztában vannak, hogy már más dolgok érdekelnek és más a felfogásom. Tudják, hogy kimondom a véleményem és nem pelenkában mászkálok már. Észreveszik, hogy olykor kisminkelem magam és nem úgy, mint a kislányok. Feltűnik nekik, hogy önálló gondolataim, tetteim és érzéseim vannak, ahogy az is, hogy már nem olyanok a pizsama partik, amikre elmegyek, mint régen, amikor a babáimmal játszottam a barátaimnál.

Ezeket mind jól tudják, de számukra a korom akkor is csak egy szám lesz. Nekik mindig az a kislány leszek, aki régen gyűjtötte a babákat és meséket nézett. Hiába leszek idősebb, ez nem közhely. Valóban csak egy szám lesz a korom számukra. És ez egyáltalán nem baj. Amíg ők így néznek rám, addig én ugyanezt teszem a fiatalabb rokonaimmal, vagy ismerőseimmel. Ez így van rendjén. És pontosan ez a tudat ébresztett rá arra, hogy mennyire rosszul is tudjuk használni ezt a kijelentést. Mert a kor tényleg csak egy szám, de nem úgy, ahogy azt mi hisszük...