Pillangó

Az óra kattogása betölti a kis terem néma területét én pedig minden egyes másodpercben vetek rá egy pillantást. Annyira utálom ezeket a hülye teszteket. Mindig is utáltam. Fogalmam sincs, hogy minek csináltatnak ilyeneket, amikor szinte senki sem veszi komolyan.
Mióta a sulinkba idejött az új pszichológus, azóta minden hónapban legalább egy tesztet végeztetnek velünk, de én nem értem, hogy minek. Ráadásul semmi kedvem nincs ahhoz, hogy valami vadidegen a fejemben kutasson és belelessen a lelkivilágomba. Az csak rám tartozik és azokra, akiket beavatok.
-Miss. Martin-szakít ki a gondolatmenetemből az iskolapszichológus.-Mit lát ebben?-Tartja a tintapacákkal teli lapot elém.
Már vagy az ötödik ilyet nyomja az orrom elé és én eddig nagyon figyeltem, hogy csak pozitív dolgot mondjak, nehogy tovább tartsanak bent, de csak nem akar elengedni. Meredek a rózsaszín foltokra, majd újabb pillantást vetek az órára. Legalább a kémiát lekésem. 

Beharapom az alsó ajkam, miközben azon gondolkozom, hogy mi is az állítólagos jó válasz erre, majd ahogy beugrik felnézek a nőre:
-Pillangó-felelem, s ismét az időre lesek.-Sok van még?
-Még egy utolsó-kezd keresni egyet, mire sóhajtok egy hatalmasat.
Ha egy felnőtt azt mondja, hogy utolsó, vagy öt perc, az sosem lesz annyi.
-Na és ebben?-Emeli fel az újabb képet.
-Asszem, hogy-hunyorítok, mintha koncentrálnék, majd kifújom a levegőt-egy fecskefarkú lepke.

Irónikus, pont úgy érzem most magam, mint egy üvegbe zárt lepke.
-Érdekes-vet egy pillantást a Rosè-tesztére, majd kedvesen elmosolyodik.-Köszönöm Miss. Martin, hamarosan folytatjuk.

Na ő hogy nem unja már ezt?
-Már alig várom-erőltetek mosolyt magamra, majd felkapom a táskám és már megyek is az ajtó felé.-Viszlát-nyomom le a kilincset azonnal, s amint ő is elköszön, már itt sem vagyok.

Nem hittem, hogy valaha örülni fogok egy kémiának...